Csodálatos dolog bölcsődében dolgozni. Ez a korosztály teljesen érzelem-vezérelt. Minden helyzetre azonnal, őszintén és ártatlanul reagál. Sokat lehet nevetni velük különböző játékos szituációkban. Mégis, olykor szomorúság volt a szívemben amikor az érzelmileg elhanyagolt gyerekeket figyeltem. Nem kell drámai dologra gondolni! Nem gyermekbántalmazásról kívánok szólni, bár ez is egy jellemző módja a gyermekek sérelmére elkövetett történetnek, a nevelés vagy éppen  nem nevelés/túlzottan liberális nevelés eredménye lehet. Csupán arról van szó, hogy sok szülő úgy gondolja, hogy amíg közösségbe jár a gyerek, nem kell vele foglalkozni. Bár most elsősorban bölcsődés korú gyerekekről beszélek, az a véleményem, hogy jelentősen nem változik a szülő gyermekéhez való hozzáállása a későbbi intézményes nevelés során sem. Azt látom, hogy a szülők egy része nem tudja jól érezni magát a saját gyerekével. Akiben van is megfelelési kényszer vagy anyai ösztön, abból is kineveli azt a társadalom. A mai anyák elvesznek a média, a barátnők által mutatott információk tengerében. Mindenki talál magának szimpatikus véleményt arról, hogy mennyire jó a gyermeknek ha az anyának van elég Én-ideje. Még a szakember is arra buzdít, hogy passzold le a gyereket egy időre, ha úgy érzed eleged van belőle. Fontos kérdések merülnek fel bennem ezzel kapcsolatban:

- Miért fordulhat elő, hogy anyának elege van a saját gyerekéből?

- Mire tanítja ez a fajta hozzáállás a gyereket, a szomszédot, az unokatestvért, a barátnőt?

- Miért nem lehet ott a gyerek velünk mikor fáradtak vagyunk vagy türelmetlenek, amikor feldühít a hivatalban az ügyfélszolgálatos?

Ezeket a mindennapi élettel együtt járó feszültségforrásokat kezelni kell. A gyermeknevelés során a szülő a saját kommunikációjával mintát mutat a gyermekének. Az a gyermek, aki nem jár anyával bevásárolni, nem tanulja meg, hogy hogyan viselkedjen a boltban, pedig a szocializáció fontos része, hogy egyes élethelyzetekben mintát mutatunk.

A bölcsibe járó gyerekek egy része komoly gondokkal küzd. Hiányzik neki anyukája és/vagy apukája. Amikor otthon is mellőzve van a gyerek, legtöbbször a Tv elé ültetve, - mert a jó gyerek fogalma lassan összemosódik a ne zavarj gyerek fogalmával - akkor a gyerek először minden létező eszközzel igyekszik a szeretett szülő figyelmét magár vonni. Dobálózik, kiabál, sír, hisztizik. Egy valamit meg kell érteni: Nincs rossz, problémás gyerek. Problémás szülő van. 

A koronavírus miatt bezártak az intézmények (bölcsőde, óvoda, iskola). Sajnálom azokat a szülőket akik most ott állnak a szobaajtóban és döbbenten merednek a gyerekükre, mert nem ismerik. Alig volt vele, nem tudja mi teszi boldoggá, mitől szomorú. Sokan felnőttként kezelik a gyereküket, pedig a szükségleteik jelentősen eltérnek. A személyiségük még formálódik, a környezet hatására. Minden korosztály kihívás. Nekünk szülőknek egyetlen feladatunk van : Szeretni. Ne legyen ez a szeret önző, ne legyen feladat! 

A vírus miatt kaptunk egy új lehetőséget. Ki tudunk alakítani a gyermekeinkkel egy mélyebb, szeretet-teljesebb kapcsolatot. A gyermekeink, ha minden jól megy szintén szülők lesznek. A saját gyerekeikkel való kapcsolatuk mintáját befolyásolni fogja a jelenlegi kapcsolatuk a szüleikkel.